Mostanában mindenki a komfortzónáról, illetve annak elhagyásáról beszél. Nekem is van, valahol biztosan.
Azt mondják, az a komfortzónád, ahol otthonosan mozogsz, ahol mindennek tudod, hol a helye, minden megy a maga útján, megvannak a rutinok. Érzed, hogy nem hozol ki magadból mindent, de nem mersz változtatni, nehogy felboruljon a nehezen felállított rendszered. Még akkor sem, ha nem tökéletes.
Nekem ez valahogy mindig sántított. Ha motoszkál a fejedben, hogy valami hiányzik, akkor ott nem érzed jól magad, tehát máris nem komfortos. Szerintem. Az én életemből most annyi minden hiányzik, hogy attól tartok, komfortzónáról nem beszélhetünk. Többször voltam már benne, de ugyanannyiszor el is hagytam. Most éppen keresem. Egy majdnem kiskamasz és két togyogó gyerekkel egyáltalán nem vagyok biztos a létezésében. Inkább csak egy zónában vagyok, de a komforttal kapcsolatban vannak kétségeim.
Jó lenne megtalálni ismét, mert nagyon szeretném elhagyni. Nem azért, mintha nem bírnék magammal, inkább azért, mert szeretnék kezdeni magammal valamit, valami mást is, de ahhoz, hogy belevágjak, kell egy jól működő rendszer, egy alap, amire lehet építeni. Ezt hívom én komfortzónának.
Mi kell(ene) ahhoz, hogy úgy érezzem, megtaláltam?
Családi munkamegosztás
Rendszerető vagy kevésbé rendetlen család
Meleg kávé, ha nem is forró
Ülve, asztalnál enni
Hűtőbe készített szénsavas víz (ha elfogy, ne nekem kelljen mindig pótolni)
Egy teljesen ébredésmentes éjszaka
Fél napig csak ülni és nézni a vizet. Csendben. Egyedül.
A blog Facebook oldalához ITT tudsz csatlakozni, instagramon ITT, twitteren pedig ITT tudsz követni.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: