2016, érj már véget!

Többször is éreztem már azt, hogy az adott év nem az enyém volt, és reménnyel telve vártam az újat, de ennyire sosem, mint az idén.

Nem vagyok ezzel egyedül, több helyen olvasom, hogy mennyire elegük van ebből az évből. Voltak nehéz éveim, de mindamellett, hogy olyan életszakaszban vagyok, amikor sok jó dolog vesz körül, ez az év tényleg ritka rossz (volt). Ilyenkor már hátra szoktam dőlni, hogy nem volt egyszerű, de túl vagyunk rajta, jöhet az új év, de most úgy érzem, hogy úristen, még hátravan egy hónap.

Az elején még azt gondoltam, rossz vonatra szálltunk, ami kerülőúton halad. Nagyon döcögősen indultak a dolgaink, és annál is döcögősebben haladtak, haladnak most is. Január elején még úgy tűnt, minden simán menni fog, de gyorsan kiderült, hogy nem eszik olyan forrón a kását. A májusi költözésről már márciusban kiderült, hogy nem lesz belőle semmi, végül nyáron az is egyértelmű lett, hogy abba a lakásba nem fogunk beköltözni. Az új lakás sima ügynek tűnt, októberben már ott láttam magunkat. Aztán ez sem úgy alakult, ahogy elképzeltük, még mindig a régiben vagyunk, és 2 hónapon belül itt is leszünk. Az első lakás birtokbavétele teljesen tőlünk függetlenül alakult úgy, ahogy. Az új esetében csak nagyon kicsi a mi részünk az akadozásban. Röviden össefoglalva azt mondanám, hogy ott tettek nekünk keresztbe, ahol tudtak. Szándékosan vagy véletlenül, ez tulajdonképpen lényegtelen. Ráadásul nagyon csúnyán próbálnak minket lehúzni anyagilag. Az ingatlanos esetről már írtam, az az ügy is eldurvult. Ehhez jön még néhány kisebb bosszúság, amik csak felteszik az i-re a pontot.

A költözés, azaz annak elmaradása nagyjából rányomta, rányomja a bélyegét az egész évünkre, ez viszont csak a mi életünkben fontos dolgok, ettől még nem mondanám, hogy 2016 általános értelemben véve egy ritka rossz év. Ha kinézek a saját életemből, azt látom, hogy csak a pusztítás, a pusztulás van mindenfelé. Válogatott kegyetlenséggel irtja ki egyik nép a másikat, az egyik népcsoport rettegésben tartja a másikat, kis túlzással a világot. A kegyetlenség, a félelem és a káosz terjeszkedni látszik a világban.

Aztán ott van a rengeteg haláleset. Ez nem kifejezetten 2016-ra jellemző, hiszen minden évben halnak meg emberek, köztük híresek is, de idén feltűnően sokan. Az ismert emberek közül olyan is elment idén, akiről már hajlamos voltam azt gondolni, hogy érinthetetlen. Még akkor is, ha ez nyilvánvaló butaság.

A rokonságot sem kímélte ez az év. A szűk családban szerencsére nem történt tragédia, de a tágabb értelemben vett családban igen. Egy éven belül meghalt anyukák egyik unokatestvére, az ő férje és az anyukája, így a másodunokatestvérem mindenkit elveszített, akivel felnőtt.

Igazán mégis akkor éreztem a legnagyobb pofont, amikor egy volt munkatársak halálhíréről értesültem. Mindössze egy évig dolgoztunk együtt és már egy éve nem, akkor viszont a mindennapjaim része volt. Nem jártunk össze, munkakapcsolatnál szorosabb kötelék nem alakult ki köztünk, mégis szíven ütött. Tele volt tervekkel. Alig volt ötvenéves. Beteg volt.

Két nappal rá egy lány öngyilkos lett. Nem voltunk barátok, talán egyszer találkoztunk személyesen, de néhány barátommal egy társaságba járt. Beteg volt, de nem testileg, hanem lelkileg.

Az elmúlt pár napban először a döbbenet, a rémület és a mindmeghalunk érzés kerített hatalmába. Elkezdtem félteni a családom. Úgy érzem, mintha belecsöppentünk volna a Final Destination egyik részébe.

Mára eljutottam odáig, hogy a mottóm az “Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra!” lett. Nem úgy értem, hogy ész nélkül költekezzünk és olyan dolgokat csinájunk, amihez igazán semmi kedvünk, de menő meg bakancslistás. Inkább úgy, hogy amire van lehetőségünk, azt tegyük meg, vegyük meg, menjünk el, fedezzük fel, kóstoljuk meg, ne várjunk 10 évet, amikor idősebbek leszünk, talán már kedvünk és erőnk sem lesz hozzá.

Ezt a hónapot pedig kibírjuk valahogy. Remélem, nem jön már semmi rossz…

A blog Facebook oldalához ITT tudsz csatlakozni, instagramon ITT, twitteren pedig ITT tudsz követni.

Kép: freedigitalphotos.net