Miért alszom együtt a gyerekkel?

Több oka is van annak, hogy a gyerekkel alszom éjszaka. Az egyik az, hogy az együttalvás híve vagyok, ha a gyerek azt igényli. Mindenkinek van saját ágya, és az esetek nagy többségében úgy indulunk neki, hogy rajtam kívül mindenki a helyén alszik.

Én nem. Már egy jó ideje a gyerekszobában alszom a nagycsoportos gyerekemmel. Most biztosan sokan forgatják a szemüket, csóválják a fejüket, talán még ciccegnek is. Ugyanúgy nem érdekel, mint a szoptatás esetében. Tudniillik arról is mindenki tudja, hogy meddig, hogyan és hol kell csinálni, és el is mondja. Azt gondolom, egészen jól kezelem már ezeket a beszólásokat, ami azt jelenti, hogy elsajátítottam a leszarás művészetét. Ezt nem tudom és nem is akarom másképp nevezni.

Milyen érvekkel támadnak, amikor kiderül, hogy mi bizony együtt alszunk?

Rá fogsz feküdni.

Ezen mindig mosolyognom kell. Ugyan már! Aludtál már együtt a kisbabáddal? Én már három babával is aludtam mindenféle fekvőalkalmatosságon. Esélyem sem volt rájuk feküdni, hiszen annyira nagyon össze vagyunk kapcsolva, hogy érezzük egymást minden rezdülését. Ha másképp veszi a levegőt, már ébren vagyok.

Megszokja.

Mit? Azt, hogy szereted és ott vagy vele, amikor szükséged van rá? Részemről rendben.

Sosem teszed ki az ágyadból.

Valóban. Tök nagy esélyét látom annak, hogy az első szerelmét hazahozva igényli a társaságomat éjszakára. Nincsenek illúzióim, nagyon gyorsan eljön az az idő, amikor a szobájába sem mehetek be.

És a férjed? Vagy ti már nem…?

Nem. Így van. A kistesók szeplőtelen fogantatással érkeztek hozzánk. Különben is a szülők nem csinálnak olyat.

Nem pihened ki magad.

Ez akár igaz is lehetne, mert nem mindig kényelmes egy sajtkukac mellett aludni a gyerekágyon, de az a helyzet, hogy nálunk itt megvalósul a kellemesen a hasznossal való összekötés, mert a férjem brutál módon horkol. A gyerekszobában nagyobb a csend. 🙂

Mindent összevetve azért alszunk együtt, mert nekünk így jó. A gyerek igényli, én pedig megadom neki, és kihasználom azt a kis időt, amíg nem tol el magától.

A legfontosabb indok pedig az, hogy így többet tudunk együtt lenni. Reggel készülődés, rohanás, este vacsora, babaaltatás, esti rutin. Lefekvéskor bekuckózunk a paplan alá, átölel, és halkan sutyorogva megbeszéljük, mennyire örülök, hogy ő a(z egyik) gyerekem, aztán elalszik. Én nézem egy darabig, érzem, ahogy a karja elernyed a karomon, nyakamon, vagy ahol éppen átkarol, végül én is elalszom.

Ezt nem cserélném el senki kedvéért, és pont nem érdekel, más mit gondol róla.

A blog Facebook oldalához ITT tudsz csatlakozni, instagramon ITT, twitteren pedig ITT tudsz követni.

Kép: freedigitalphotos.net