Az előszobáról hajlamosak vagyunk elfeledkezni, hiszen itt úgyis csak a kabátokat és a cipőket tartjuk. Na, jó, meg a szekrényben néhány dolgot, de igazán nem sokat. Biztos? 🙂
Hasonlóképpen az erkélyről, ráadásul sokszor tárolásra használjuk. Ez hiba, mert az erkély a lakás része, ennek is megvan a maga funkciója (és életterülete), ahogy a lakás többi részének. Ha nincs erkélyed, helyette az étkezőt vedd az előszoba mellé! Ha az sincs, akkor valami mást.
Mivel a lomtalanításkor már mindent elpakoltál, amit nem használsz, igazán nincs nehéz dolgod. Csupán a már jól ismert fertőtlenítő kendőre lesz szükséged (bármelyik áruházlánc sajátmárkása megteszi), seprűre, lapátra és felmosásra alkalmas szerszámra.
A szezonnak nem megfelelő kabátokat pakold a szekrénybe vagy a gardróbba! Csak azok lógjanak a fogason/akasztón, amiket éppen hordotok. Ugyanígy a cipők közül is pakolj el mindent, amit nem használtok! Ha nincs zárt szekrényed az előszobában, szerezz be az életterületnek megfelelő tárolót, dobozt, és abba pakold a sapkákat, sálakat, kesztyűket, és tedd fel a legfelső polcra! Ha nincs, akkor oda, ahova tudod.
A törlőkendővel töröld le a polcokat, szekrényeket, bejárati ajtót, a kilincset, fűtőtestet (ha van), végül a padlót is!
Ha hideg tél van, esetleg fagy is, akkor az erkély kimarad. Tavasztól őszig viszont semmi akadálya, hogy ezt is szép rendben tartsuk.
Először locsold meg a virágokat, ne felmosás után járkáld össze a követ/járólapot! Az ülőpárnákat rázd ki (ha szükséges, mosd ki), töröld át a bútorokat!
Annak érdekében, hogy ne tartson órákig a felmosás, fogd a seprűt és a lapátot, szedj össze mindent, amit odafújt a szél, ami leszóródott, vagy éppen amit te szórtál le!
A fertőtlenítő kendővel töröld át az erkélykorlátot és a tárolódobozokat!
Ha már minden megvan, utolsó lépésként enyhén tisztítószeres vízzel mosd föl a követ/járólapot! Kis erkély esetén, ha nagyon elszánt vagy, esetleg végtelen sok fertőtlenítő kendőd van, azzal is feltörölhetsz.
Készen is van. Ez nem nagy munka, legyen elég rá 1 nap, aztán jöhet a következő helyiség.
A blog Facebook oldalához ITT tudsz csatlakozni.
Kép forrára: www.freedigitalphotos.net

Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: