A leves eredetéről két történet is kering. Az egyik szerint XV. Lajos király olyan sok szolgálóval kóstoltatta meg a levest, hogy mire az asztalára került, teljesen elhűlt, de a királynak így tetszett. A másik szerint Louis Diat, a New York-i Ritz Carlton séfje alkotta családi hagyományok alapján 1917-ben, és mivel forró nyár volt, hidegen tálalta. Akármelyik az igazság, a leves nagyon finom.
Hozzávalók: 4-5 póréhagyma, 2 közepes krumpli, 1 fehér főzőhagyma, 1 evőkanál vaj, 1 teáskanál őrölt fehérbors, 2dl zsírdús tej, 1dl tejszín, 1 csokor metélőhagyma, só, esetleg csipetnyi frissen reszelt szerecsendió.
Felforrósítom a vajat, a felkarikázott hagymát és póréhagymát üvegesre párolom. Hozzáadom a felkockázott krumplit, felöntöm 1,5-2l vízzel, megsózom, és fedő alatt főzöm 30-40 percig, amíg minden zöldség jól megpuhul. Hozzáadom a tejet, további 5 percig főzöm, majd botmixerrel pépesítem. Hozzákeverem a hideg tejszínt, borssal, esetleg szerecsendióval ízesítem.
Behűtöm 2-3 órára, tálalás előtt megszórom metélőhagymával.
Az eredeti receptben a tejszín hozzáadása előtt alaposan át kell szűrni, de ezt a mozzanatot kihagytam, mert szeretem benne a rostokat és a botmixert esetleg túlélő hagymadarabokat.
A recept innen: Metropol 2010. július 9-i száma
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: