Házisárkány

Apple Crumble, azaz Morzsás alma

Ha jól emlékszem, ősszel volt, amikor Veronicaék vidékre utaztak, és több nagy tömött szatyornyi almával tértek vissza. Legalább 2 kg volt, amit akkor hazacipeltem. Ha már ennyi alma került hirtelen és vártalanul a lakásba, kaptam a lehetőségen, és elkészítettem az Apple Crumble-t. Sokat hallottam már róla, tervezgettem az elkészítést, de valahogy mindeddig nem került rá sor. Nekiálltam, hát. Nagyon egyszerű, és istenien finom.:)

Hozzávalók:
A “töltelékhez”: 450 g alma, 50 g barnacukor, 1 evőkanál liszt, csipetnyi fahéj, egy kisebb darabka olvasztott vaj.
A morzsához: 300 g liszt, 175 g barnacukor, csipetnyi só, 200 g puha vaj.

Az almát megpucolom, kimagozom, és vékony szeletekre vágom. Megszórom a cukorral, a liszttel, a fahéjjal, és óvatosan elkeverem az olvasztott vajjal, hogy nehogy összetörjön az alma, de mindenhol érje a cukros keverék. Kivajazok egy hőálló tálat, és belekanalazom az almát.


A lisztet elkeverem a cukorral és a sóval, a vajat belemorzsolom. Akkor jó, ha olyan az állaga, mint a friss zsemlemorzsának. Egyenletesen befedem vele az almát. 180°C-ra előmelegített sütőben kb. 45 percig sütöm, amíg a teteje szépen megpirul. Tejszínhabbal lehet érdekesebbé tenni, de szerintem anélkül is éppen elég édes. Nekem nem hiányzott.

Nem mellesleg ez volt az első szigetországi próbálkozásom, ami Attilának is tetszett. Mindenféle megjegyzés nélkül.:)

Címkék:

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!