Házisárkány

Miért jó elfogadónak lenni?

Időről időre előjön, hogy valaki előtérbe kerül, valamit megnyer vagy más miatt írnak róla. Mindig van, akinek nem tetszik, ez rendben is van, hiszen nem lehet mindenkit szeretni, de az egészen elképesztő, amilyen stílusban folyik mindez. Ennél tudok jobbat.

 

Túl sokat foglalkozunk másokkal, az a baj. Túl sokat foglalkozunk azzal, amiben mások különböznek tőlünk, és azzal, hogy az a bizonyos különbözőséget képtelenek vagyunk elfogadni.

Őszintén szólva én nem is értem azt a mélységes felháborodást, ami elárasztja időnként a közösségi oldalakat, ha valami megosztó dolog történi. Maga az, hogy valami megosztó… Nem azt mondom, hogy mindenkinek egyet kell értenie, mindenről ugyanazt kell gondolni. Az unalmas lenne. A világ attól szép és színes, hogy nem vagyunk egyformák. Csak azt nem értem, miért kell időnként kategorikusan kijelenteni, hogy valami rossz, csak azért, mert másképp csinálom, máshogy tetszik, szerintem másképp helyes.

Régebben azt az embert sajnáltam, akiről éppen lehúzták a vizes lepedőt, kígyót-békát kiabáltak rá, hogy szegény ilyen visszajezéseket (is) kap, hogy tud egyáltalán adott esetben kreatív tevékenységet folytatni így. Aztán ahogy egyre gyakoribbak lettek a gyűlölködő kirohanások, és sokszor ugyanazoktól az ismerősöktől hallottam, rájöttem, hogy nem azt kell sajnálni, akit szidnak. Sokkal inkább azt, aki szidja őt, őket.

Időnkét elgondolkozom azon, milyen lelkivilága lehet azoknak, akik mindent és mindenkit el kell ítélni, ami vagy aki különbözik tőlük. Iszonyú energiát és időt fecsérelnek el azzal, hogy puffognak, hosszasan ecsetelik, miért is kell a pokol tüzén elégnie annak, aki nekik nem szimpatikus.

Van, aki a melegeket szidja folyamatosan és állandóan. Van, aki a más vallásúakat, a más bőrszínűeket, más politikai csoportusulással szimpatizálókat, a kisgyerekeseket, a gyermekteleneket, a vadházasságban élőket, az állattartókat, és van, aki mindenkit. Rettenetes lehet úgy élni, hogy folyton valami bajom van valakivel vagy valamivel.

Mára eljutottunk oda, hogy egy bizonyos körnek a librális szó, a liberalizmus szitokszónak számít, és ez ijesztő. Ijesztő, mert azt jelenti, hogy aki elfogadja, hogy a szomszédja, ismerőse, rokona és üzletfele másképp gondolkodik dolgokról, az valamiféle bűnt követ el, de minimum nem normális és romlásba taszítja a világot.

A kelleténél máris többet foglalkoztam a dologgal, és ha tovább szidom a szidalmazókat, én sem leszek jobb náluk, abban viszont biztos vagyok, hogy az én életem sokkal színesebb attól, hogy beengedem azokat az embereket, a munkásságukat, akik akár bőrszínben, akár életvitelben, akár világnézetben különböznek tőlem ahelyett, hogy elzárkóznék előlük.

Hogy egy példát is említsek. Itt van az Eurovíziós Dalfesztivál. Sosem fogom megérteni, hogy miért nem lehet az, hogy valaki megnyeri és egy emberként mögé áll az ország akkor is, ha éppen nem tetszik. Volt olyan, hogy nekem sem tetszett a dal, amelyik Magyarország színeiben kijutott, nem értettem, miért az nyert, de szorítottam, hogy nyerjen vagy érjen el jó eredményt, mert akkor az a dal képviselte Magyarországot, nem másik.

Idén Pápai Jocinak jutott a szerep, most őt szidják, akik ilyenkor szinte kötelezően szidják, aki szerintük nem méltó a képviseletre. A legszomorúbb az, hogy a családtagjaim között is van, aki szerint nem egy roma dallal kellene indulni a dalfesztiválon. Őszintén megdöbbentem, mert eddig nálunk ez nem volt szokás.

Nem tetszik, ami kialakulóban van a világban…

 

A blog Facebook oldalához ITT tudsz csatlakozni, instagramon ITT, twitteren pedig ITT tudsz követni.

Címkék:

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!